Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

(5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat:
b) a kérelem az Értesítőben történő hiánypótlást kezdeményezi;
c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése (§, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya alá [ideértve a Kbt. 2. §-ának (4) bekezdése szerinti önkéntes alkalmazásának esetét is];
22.§ (1) bekezdés i)
d) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetőleg fejezete szerinti eljárást alkalmazza;
III. Rész VI. fejezet
e) a közbeszerzés (beszerzés) becsült értékét [szükség szerint utalást a Kbt. 245. §-ának (5) bekezdésére vagy 274. §-ának (2) bekezdésére vagy 298. §-ának (3) bekezdésére];
16 millió HUF
f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesítőben, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ezt a körülményt is;
Kötelező
g)a kérelem és a hirdetmény feladásának napját.
2009/12/14
(6) Ha a hirdetmény közzétételét az ajánlatkérő által meghatározott személy vagy szervezet kezdeményezi, e személynek vagy a szervezetnek a kérelemben nyilatkoznia kell képviseleti jogosultságáról is. A képviseleti jogosultságról való nyilatkozat hiányában a Szerkesztőbizottság a hiánypótlásra történő felhívást az ajánlatkérőnek küldi meg.
Képviseleti jogosultság megléte [x]
Egyéb közlemény:
A felhívás ellenjegyzése megtörtént.

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

 

 

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

 

 

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

 

Építési beruházás

[x]

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

 

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

Azonosító kód_______________________________________

Árubeszerzés

[ ]

Szolgáltatás

[ ]

Építési koncesszió

[ ]

Szolgáltatási koncesszió

[ ]

 

 

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név:
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
Postai cím:
Diószegi út 37.
Város/Község
Budapest
Postai irányítószám:
1113
Ország:
Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:
Gebhardtné Lesták Ágnes
Telefon:
+36 1 372-6100
E-mail:
info@emi.hu
Fax:
+36 1 386-8794
Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):
www.emi.hu
A felhasználói oldal címe (URL):

 

További információk a következő címen szerezhetők be:

 

[ ] Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

[x] Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

 

[ ] Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

[x] Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

 

[ ] Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

[x] Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

 

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű [ ]

Közszolgáltató [ ]

Regionális/helyi szintű [ ]

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont] [ ]

Közjogi szervezet [x]

Egyéb [ ]

 

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

[ ] Általános közszolgáltatások

[ ] Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

[ ] Védelem

[ ] Szociális védelem

[ ] Közrend és biztonság

[ ] Szabadidő, kultúra és vallás

[ ] Környezetvédelem

[ ] Oktatás

[ ] Gazdasági és pénzügyek

[x] Egyéb (nevezze meg): minőség-ellenőrzés, minőségtanúsítás

[ ] Egészségügy

 

 

 

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

[ ] Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

[ ] Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek.. a) pont]

[ ] Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

[ ] Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

[ ] Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

[ ] Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

[ ] Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

[ ] Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

[ ] Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

[ ] Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

 

I. 4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? igen [ ] nem [x]

 

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szentendre Dózsa György út 26. szám alatti (20/5 hrsz.) ingatlanon lévő szolgáltatóház, raktárépületek, lakás, irodaépületek bontása, valamint az ezekhez kapcsolódó közművek bontási munkái épületeken belül és a bekötő vezetékek a gerincvezetékig.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának)

a) [x] Építési beruházás

b) [ ] Árubeszerzés

c) [ ] Szolgáltatás

[x] Kivitelezés

[ ] Tervezés és kivitelezés

[ ] Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

 

[ ] Építési koncesszió

[ ] Adásvétel

[ ] Lízing

[ ] Bérlet

[ ] Részletvétel

[ ] Ezek kombinációja/Egyéb

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

 

 

 

 

[ ] Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

2000 Szentendre Dózsa Gy. út 26.

NUTS-kód HU101

A teljesítés helye

NUTS-kód

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása [x] Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása [ ]

Keretmegállapodás megkötése [ ]

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel [ ]

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel [ ]

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés alapján a Szentendre Dózsa György út 26. szám alatti (20/5 hrsz.) ingatlanon lévő szolgáltatóház, raktárépületek, lakás, irodaépületek bontása, valamint az ezekhez kapcsolódó közművek bontási munkái az épületen belül és a bekötő vezetékek a gerinc vezetékig.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

 Fő szószedet Kiegészítő szószedet (adott esetben)
Fő tárgy45110000-1  

II.1.7) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány használható) igen [ ] nem [x]

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre [ ]

egy vagy több részre [ ]

valamennyi részre [ ]

II.1.8.) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? igen [ ] nem [x]

II. 2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Az alábbi épületek és a csatlakozó közművek bontása:
1.Szolgáltatóház - 640m2, acélszerkezet, függönyfal, szerelt kémény, trapézlemez tető
2.Raktár – 150m2, kisméretű tégla, fa fedélszék, cserép, fa nyílászárók
3.Iroda, telefonközpont – 112m2, gázszilikát fal, vb.panel födém, bitumenes csupaszlemez fedés
4.Raktár + lakás – 100m2 – kisméretű tégla, fa fedélszék, cserép, fa nyílászárók
5.Raktár + iroda – 257m2, kisméretű tégla, fa fedélszék, fém trapézlemez fedés, fa nyílászáró
6.Raktár – 257m2, kisméretű tégla, fa fedélszék, fém trapézlemez fedés, fa nyílászáró
A mennyiségek és anyagok részletezését a dokumentáció tartalmazza.

II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) igen [ ] nem [x]

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:
hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét:
hónapokban: vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

 

 

 

 

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

 

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, jótállás a dokumentációban meghatározottak szerint.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az Ajánlatkérő az igazolt teljesítés ellenértékének kifizetését a Kbt. 305. § szerint a teljesítést követő 30 naptári napon belül teljesíti. Ajánlatkérő előleget nem ad.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Gazdasági társaság létrehozása nem követelmény.

III.1.4) Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen [ ] nem [x]
Ha igen, a különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:
- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akinél a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-h) pontjában és a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll;
- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akinél a Kbt. 61. § (1) bekezdés a) – c) pontokban felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll;
- Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevő, aki, illetőleg akinek a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója, vagy számára erőforrást nyújtó szervezet a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) – b) pontokban felsorolt kizáró okok hatálya alá esik;
Igazolási mód:
- Az ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozó(k)nak, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a) – h) pontja, továbbá a Kbt. 61. § (1) bekezdés a) – d) pontja hatálya alá.
- Ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek lehetősége van arra is, hogy ajánlatában a Kbt. 63. § (2)-(5) bekezdés és a 63/A. § (1) bekezdésének rendelkezései szerint igazolja, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-h) pontja, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d) pontja hatálya alá.
- Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők) nyertessége esetén az eredményhirdetést követő nyolc napon belül a Kbt. 63. § (2)-(5) bekezdés és a 63/A. § (1) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdés a)-h) pontja, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjainak a hatálya alá, ha ezt a fent körülírt módon az ajánlatban nem igazolta
Az igazolásokat és nyilatkozatokat eredetiben, vagy hiteles másolatban kell benyújtani.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

 

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

P/1 az ajánlattételi határidőt megelőző utolsó három lezárt üzleti év – ajánlattevő működési formájának megfelelő – a számviteli jogszabály szerinti beszámolója egyszerű másolati példányban;
P/2 ajánlattevő nyilatkozata a 2006., 2007. és a 2008. években teljesített, közbeszerzés tárgya szerinti (épületbontási és terepelőkészítési munkák) tevékenységből származó nettó forgalmáról;
P/3 ajánlattevő felelősségbiztosítás fennállásáról szóló biztosítási kötvénye, vagy a biztosító által kiállított igazolása egyszerű másolati példányban.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha:
P/1 mérleg szerinti eredménye az utolsó három lezárt üzleti év bármelyikében egy alkalomnál többször negatív volt;
P/2 a 2006., 2007. és 2008. években teljesített közbeszerzés tárgya szerinti (épületbontási és terepelőkészítési munkák) tevékenységből származó forgalma éves átlagban nem érte el az évi nettó 15 millió forintot.
P/3 nem rendelkezik építési és/vagy bontási tevékenységi területre is kiterjedő minimum 10 millió forint/év mértékű felelősségbiztosítással.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

 

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

M/1 a hirdetmény feladásának napját megelőző három évben végzett bontási munkákra vonatkozó referenciák bemutatása és igazolása minimálisan a Kbt. 68.§ (2) bekezdése szerinti tartalommal;
M/2 ajánlattevő vezető tisztségviselőjének, valamint a teljesítésben részt vevő felelős műszaki vezetőnek végzettsége, képzettsége és gyakorlati ideje bemutatása. Csatolni kell a szakmai önéletrajzot és a jogosultságot igazoló irat másolatát.
M/3 cégszerű nyilatkozat a teljesítésben résztvevő szakemberek létszámadatáról, végzetség ill. képzettség szerinti bontásban;
M/4 a teljesítéshez rendelkezésre álló műszaki, technikai felszereltség bemutatása, munkagépek, berendezések műszaki paramétereinek megjelölésével.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha együttesen:
M/1 nem rendelkezik a hirdetmény feladásának napját megelőző 3 évben összesen legalább 2 db, minimum nettó 10 millió értékű bontási munkára vonatkozó referenciával,
M/2.) nem rendelkezik 1 fő,legalább középfokú végzettséggel és 3 év vezetői tapasztalattal rendelkező vezető tisztségviselővel és 1 fő, a 192/2009.(IX.15.) Korm. rendelet szerinti szakmagyakorlási jogosultsággal és minimum 5 év műszaki vezetői tapasztalattal rendelkező felelős műszaki vezetővel.
M/3 nem rendelkezik legalább 4 fő fizikai dolgozó létszámmal.
M/4 nem rendelkezik:
- legalább 1 db, min. 0,5 m3 kapacitású rakodó géppel,
- hagyományos fal és vasbeton szerkezetek bontásához szükséges bontó kalapáccsal.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott igen [ ] nem [x]

 

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen [ ] nem [x]

 

III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

 

III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen [ ] nem [ ]

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

 

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

[x]

 

Tárgyalásos

[ ]

 

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

[ ]

 

Tárgyalásos

[ ]

 

IV. 2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás [ ]

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint [x]

[x] Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

 RészszempontSúlyszám
1.nettó ajánlati ár (Ft)90
2.az ajánlatkérő által meghatározotthoz képest rövidebb teljesítési határidő (naptári nap)8
3.az ajánlatkérő által meghatározotthoz képest megajánlott többlet jótállás időtartama (hónap)2

IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? igen [ ] nem [x]

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

 

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen [ ] nem [x]

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató [ ] Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény [ ]

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) [ ]

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

 

 

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2010/01/14 (év/hó/nap ) Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen [x] nem [ ]

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): nettó 20.000.- Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció a fenti díj ellenében vásárolható meg, a díj nem tartalmazza az ÁFÁ-t. A dokumentáció ellenértékét az ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10023002-00286136-00000017 számú bankszámlaszámára történő átutalás útján lehet megfizetni.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2010/01/14 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2010/01/14 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

Helyszín : A/III. melléklet szerint.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak.

 

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1) A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) igen [ ] nem [x]

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2) a szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos?

igen [x] nem [ ]

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot:

KMOP 1.5.3./D – Ipari parkok, ipari területek telephely –és szolgáltatás fejlesztése

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2010. január 25. 10:00óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2010. február 05.

V.3. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben)

igen [x] nem [ ]

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció az átutalás igazolásának bemutatása mellett és egy másolati példány átadásával az A/II. melléklet szerinti címen, 2009. december 23-tól 2010. január 3-ig az ÉMI Kft. székhelyén - 1113 Budapest, Diószegi út 37. – a főportán vehető át munkanapokon 8-12 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 8-10 óra között vagy kérésre a Kbt. 54.§ (4) bekezdése alapján megküldésre kerül.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa részszempontonként 1-10-ig terjedhet

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot:

Ajánlatkérő - a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. módosított ajánlása szerint - az értékarányosítás módszere szerint értékeli az egyes ajánlatok tartalmi elemeit, azaz az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat. A részleteket a dokumentáció tartalmazza.

V.6) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e?

igen [x] nem [ ]

V.7) Egyéb információk:

1) Az ajánlatokat a dokumentációban meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és az ott meghatározott módon kell benyújtani.
2. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kt. 70.§ (2) bekezdése és a 71. § (3) bekezdése tekintetében, valamint meg kell jelölnie a Kbt. 71. § (1) bekezdésében foglaltakat.
3. Az ajánlattevő ajánlatát a felolvasólapon szerepeltetettek szerint köteles megadni. Az ajánlati árat Ft-ban kell meghatározni.
4. Az ajánlatkérő 2009. december 21-én 10 órai kezdettel lehetővé teszi a helyszín megismerését. A találkozó helye: Szentendre, Dózsa György út 26.
5. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) cégkivonatát, valamint az ajánlatot aláíró cégjegyzésre jogosult képviselő(k), aláírási címpéldányát eredeti, vagy hiteles másolati példányban, és – amennyiben szükséges – az általuk adott meghatalmazás eredeti vagy hiteles másolati példányát, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás-mintáját.
6. Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot. Amennyiben közös ajánlattételre kerül sor, akkor a közös ajánlattevők kötelesek becsatolni egymás közötti (konzorciumi) megállapodásukat).
7. Az ajánlatkérő a hiánypótlást lehetőségét az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel, a Kbt. 83. § (2) bekezdésében meghatározott körben biztosítja.
8. Az ajánlattevőnek a Kbt. 55. § (3) bekezdésére tekintettel tájékozódnia kell a munkavállalók védelmére, a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségekről, amelynek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése sorén meg kell felelni.
9. Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén a második legkedvezőbb ajánlatot tevővel kötheti meg a szerződést.

 

 

V.8) E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/12/14 (év/hó/nap)

A. melléklet

További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:
FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.
Postai cím:
Rumbach Sebestyén u. 14. II/206.
Város/Község
Budapest
Postai irányítószám:
1075
Ország:
Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:
Kiss István területi igazgató
Telefon:
341-5500/255
E-mail:
epites @fober.hu
Fax:
268-1197
Internetcím (URL):

 

 

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:
FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.
Postai cím:
Rumbach Sebestyén u. 14. II/206.
Város/Község
Budapest
Postai irányítószám:
1075
Ország:
Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:
Kiss István területi igazgató
Telefon:
341-5500/217
E-mail:
epites @fober.hu
Fax:
268-1197
Internetcím (URL):

 

 

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:
FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.
Postai cím:
Rumbach Sebestyén u. 14. II/206.
Város/Község
Budapest
Postai irányítószám:
1075
Ország:
Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:
Kiss István területi igazgató
Telefon:
341-5500/217
E-mail:
epites @fober.hu
Fax:
268-1197
Internetcím (URL):

 

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

 

A rész száma 1 meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó) ----------------------